< >

78 alatt!

Eredmények 2010. 03. 28. 77,60 (-19,90 kg)

Mára már tényleg sikerült. Fél kilenckor mértem, de ez csak az időátállítás miatt ennyi, tegnap még a szokásos fél nyolc lett volna. Sőt, hirtelen a mínusz 20 kiló is elérhető közelségbe került! Az étrend módosítás átmenetileg mindig gyorsít kicsit a fogyás ütemén, mint ahogy most is: 4 nap alatt lement – 1,15 kiló.

Tegnap családom férfitagjai nem voltak itthon, így kicsit szabadabban főzhettem, mert a lányom örül a változatosságnak.

Kedvencem a tészta. Ahhoz hasonló, mint aminek a receptjét már korábban is beírtam a blogba: sonkás-gombás makaróni light változatban. Mivel egy ideig most gombát és sajtot nem eszem, ezért több szempontból is módosítani kellett. Valamilyen teljes kiőrlésű tésztát szerettem volna venni hozzá. Végül bio tönköly tésztát kaptam, de csak cérnametélt volt, ami nem kifejezetten erre való. Mindegy, megvettem, + fél kiló brokkolit.

A brokkolit két kisebb krumplival megpároltam. Mikor kész volt, a krumplit és a brokkoli egy részét a főzővízzel, zsírszegény tejföllel, joghurttal összeturmixoltam, és krémlevest csináltam belőle (ízesítés: fokhagymapor, só, pici bors, szerecsendió, szárított petrezselyem és snidling). A krumpli azért kellett, mert most fehér lisztet sem eszem, tehát nem habarással sűrítettem be, hanem csak a krumplival. Tettem bele egy kis margarint is.

A többi brokkolit összekevertem a kifőtt tésztával és a közben elkészített öntettel, ami annyiban különbözött a korábbi recepttől, hogy nem volt benne sajt, oregáno helyett szerecsendióval ízesítettem, és tettem bele két felvert tojást. Végül sütőben megsütöttem.  

Várakozáson felül jó lett, a cérnametélt ellenére. Tulajdonképpen átmenet a rakott tészta és a rakott zöldség között. Még egy különbség: csak úgy szemre csináltam, nem mértem ki hozzá semmit. Elég sok is lett belőle, mára is maradt.

< >