< >

Pár ötlet férfiaknak, ha fogyni szeretnének

Tanácsok 2012. 01. 27. 81,35 (-16,15 kg)

Lassan 5 éve írom ezt a blogot, de csak pár hónappal ezelőtt tudatosult bennem, hogy ezt a blogot nemcsak nők olvassák. Azóta kezdett el foglalkoztatni, hogy mit csináljanak a férfiak, ha fogyni szeretnének? Miért más az ő helyzetük?

Nem szeretek általánosítgatni, de nem tartom túl életszerűnek, hogy egy férfi hónapokon keresztül bevásároljon, kalóriákat számolgasson és főzzön magának. Az én családomban ez legalábbis elképzelhetetlen. Lássuk be, a legtöbb esetben mi nők vásárolunk, főzünk, a hűtőben, a kamrában az van, amit mi rakunk bele. Ezért aztán kétségtelenül az a legpraktikusabb megoldás, ha az éppen aktuális női családtag - anya/feleség/barátnő, stb. -  partner a fogyásban, és aktívan közreműködik, elkészíti azt, amit enni kellene. Bár akkor sem könnyű betartani, de mégis sokat javít a helyzeten.

Nekem egyszer már sikerült lefogyasztanom családom férfitagjait. Férjem 14, kisfiam 21 kilót fogyott 6 hónap alatt. Tény, hogy ők is akarták, de az is igaz, hogy maguktól képtelenek lettek volna rá. Rászántam az időt erre a „projekt”-re, eléjük lett téve minden, a napi 5 étkezés közül négyet én készítettem el nekik, csak délben ettek máshol. Változatos étkezéseket állítottam össze, hogy ne unjanak rá.

Mi lehet a megoldás, ha senki nincs a közelben, aki kapható lenne erre a feladatra? Mert lássuk be, ez azért elég nagy munka. Ma már én is nehezen vállalnám. Azonban úgy gondolom, legalább az építő együttműködés elvárható a nőtől is: nem kell megsértődnie, ha a férfi (aki nagy nehezen rászánta magát a fogyókúrára), nem eszik meg mindent, amit süt, főz a számára, nem kell eléraknia a kedvenc, hizlaló ételeit, és a bevásárláson is lehet kicsit módosítani.

Egy válogatás korábbi bejegyzéseimből - azoknak, akik minél egyszerűbben, hosszú távon is betartható módszerrel szeretnének valami eredményt elérni:

  1. Fontos a jó cél meghatározása. Szerintem az dönt helyesen, aki nem részfeladatot tűz ki maga elé (lefogyok 10 kilót), hanem a végleges súlyát jelöli meg célként. Ennek számtalan praktikus előnye van. Mennyi legyen ez a súly? A normál testsúlyhoz tartozó testtömeg-index (BMI) értéke 19-25 között van. Határozzuk meg ez alapján az elérendő súlyt: testmagasságunk négyzetét szorozzuk meg (ha nem akarunk maximalisták lenni) 25-tel. Az én esetemben ez például legalább 1,62 x 1,62 x 25 = 65,5 kg lenne.
  2. A súly tehát megvan, ezt kellene elérni, majd fenntartani. Legegyszerűbb már az elején beletörődni, hogy az út, ami ehhez vezet, nagy valószínűséggel nem egy drasztikus, gyors eredményt hozó fogyókúra lesz, hanem tartós életmódváltás.
  3. Nem árt, ha elmegyünk orvoshoz. Egyrészt, hogy rögzítsük a kiinduló állapotot, laborértékeket. Másrészt, hogy kiderüljön, nincs-e valami szervi oka az elhízásunknak.
  4. Az is lehet, hogy valaki kényszeres evő, ez esetben pszichológus tud segíteni.
  5. Igyunk több folyadékot, ami nem lesz nehéz, csak oda kell figyelni rá. Természetesen folyadék alatt csak vizet értek… Én naponta legalább 2,5-3 liter szénsavmentes vizet iszom, részben olyat, aminek a pH értéke 7 fölött van, részben kifejezetten lúgos vizet (pH 9,1).
  6. Saját tapasztalat az is, hogy célszerű rendszeresen, naponta ötször enni. Ha az ember 5x eszik, alkalmanként kevesebbel is beéri, emiatt folyamatosan szűkül össze a gyomra. Én például már csak lényegesen kevesebbet tudok egyszerre megenni, mint évekkel ezelőtt. Az étkezések összeállítása jó darabig kalória számolgatás nélkül is megoldható. A reggeli ne legyen több, mint egy szendvics (egy szelet barna kenyérre szoktam tenni egy kis sonkát, a nagyon vékonyra felszeletelt paprikás szalámiból 1-2 darabot, hogy íze is legyen, esetleg 1-2 szelet tojást, ráreszelek sajtot és minél több zöldséget) + 2 dl tej vagy joghurt. A tízórai és az uzsonna nagyon fontos! Ezeket reggel tényleg nem nagy munka összeállítani és berakni egy zacskóba: gyümölcs (például 1 nagyobb alma fele + 1 mandarin), olajos mag (4-5 szem diónak megfelelő), egy pici db barna kenyér és sajt (kb. 2x3 cm-es darabok). Ez finom, bárhová el lehet vinni, és bárhol pillanatok alatt megenni. Délben ehetünk egy  menüt valahol, vagy rendelhetünk ebédet, ki hogyan tudja megoldani. Általában nemigen adnak annyit, amitől hízni lehetne. A vacsora pedig kb. akkora mennyiségnek legyen megfelelő (vagy egész minimálisan több), mint a reggeli - lehetőleg minél korábban. 
  7. Fokozatosság. Ha nincs kedvünk kalóriát számolgatni (kinek van?) az egyes étkezéseknél meg kell tapasztalni azt a mennyiséget, amitől még éppen fogyni tudunk, anélkül, hogy éhesek maradnánk. Ennél kevesebbet nem érdemes enni, mert előbb-utóbb eljön az idő, amikor megáll a fogyásunk, és akkor valamin úgyis csökkentenünk kell: 1. először a mennyiségeken, 2. aztán például először a vacsorából, később az ebédből teljesen elhagyni a komolyabb szénhidrátokat (kenyér, krumpli, tészta, rizs), 3. aztán a vacsorából elhagyni a fehérjét is, és így tovább.
  8. Törekedni kell az egészségesebb ételek választására: fehér kenyér helyett barna kenyér; sokkal kevesebb tészta, krumpli, rizs, még akkor is, ha a rizs hántolatlan, és a tészta teljes kiőrlésű lisztből készült; sertés- és marhahús helyett csirke, pulyka, hal; zsír helyett olaj; a zsírosabb termékek helyett a zsírszegény változat; minél több, az évszaknak megfelelő zöldség nyersen, grillezve, párolva.
  9. Az édességnek egészen egyszerűen ki kell maradnia az életünkből. Az elején ez nagyon nehéz, de aztán, ha teljesen nem is múlik el, de lényegesen lecsökken az édesség utáni vágy. Megéri, mert egy darabig ez már önmagában is fogyaszt. Gyümölcsöt és szőlőt sem lehet korlátlanul enni. Én, ha mégis nagyon vágyom édességre, megpróbálom pár szem aszalt gyümölccsel beérni (meg kell nézni a csomagoláson az összetevőket, hogy nehogy cukrozott legyen).
  10. Ha bármilyen okból (hétvége, utazás, vendégség, ünnepnap) „vétkezünk”, vagy csak egyszerűen elegünk van az egészből és visszaesünk a néhány nappal (héttel) korábbi szintre, nem kell feladni. Egyszerűen folytatni kell, mintha semmi nem történt volna.
  11. Ha az ember nagyobb súly leadására készül, az öltözködés is probléma. Hosszú lesz az átmeneti állapot, ami az eredeti és a tervezett súly között van. -10 kilót még kibír egy ruha, de utána, bármennyire is pénzkidobásnak tűnik erre az átmeneti állapotra új ruhákat venni, elkerülhetetlen lesz. Az előnyösebb külső további fogyásra inspirál. Sokszor elég, ha a nadrág szorít egy kicsit, mert folyamatosan figyelmeztet és idegesít, ha mégis többet ennénk.
  12. És végül mozgás, amennyire a súly és a kor engedi. A férfiak talán még könnyebben rá is szánják magukat arra, hogy konditerembe járjanak.

Ennél egyszerűbben megvalósítható ötleteim, sajnos, tényleg nincsenek. Egy darabig biztosan hatnak. Addig biztosan, míg lesz annyi eredménye, hogy érdemes legyen a fogyásba még több energiát fektetni.

Frissítés 2023. 06. 09-én:

Egy érdekes tapasztalat. Nem tudom, másoknál is működik-e, de nálam nagyon bevált. 

Egy éve elkezdtem az időszakos böjt szerint enni. Eleinte csak nagyon fokozatosan, aztán belejöttem. Nekem ez az összes eddig megismert módszer közül a legkönnyebben betartható. Most sem hagyok nagyobb szünetet a vacsora és a reggeli között, mint maximum 14 órát. Így mindössze 10 kiló ment le egy év alatt, volt viszont egy dolog, amin nagyon meglepődtem.

Pár hete felpróbáltam egy korábbi nadrágomat, amit eddig még soha nem sikerült felvenném, és most rám jött. Azt vettem észre, hogy a hasamból több ment le, mint amit a 10 kiló fogyás indokolna. Lehet, hogy az időszakos böjttől, mert más oka nem nagyon lehet.    

 

< >