< >

Újabb segítség?

A blogról 2013. 12. 19. 76,00 (-21,50 kg)

A blog annak idején egy hirtelen jött ötlet hatására született, és tényleg nagyon sokat segített abban, hogy képes legyek jó pár kilótól tartósan – sőt, talán végleg is - megszabadulni. Az évek során azonban már olyan sokat írtam bele, hogy lassan teljesen áttekinthetetlenné vált. Nem könnyű megtalálni benne a lényeget és követni azt a folyamatot, ahogyan lusta, fegyelmezetlen életmódom tartósan átalakult.

Ezért már többször eszembe jutott, hogy írnom kellene egy e-könyvet, ahol a bejegyzések folyamatosan, jól olvashatóan követhetnék egymást. Persze, nem egyszerűen csak a blog anyagát tartalmazná, hanem visszanézve, a tapasztalataimat felhasználva megjegyzéseket is fűzhetnék hozzá:

  • mi volt az, ami tartósan helyes volt,
  • mi az, ami mégsem vált be és
  • mikor követtem el hibákat.

Az ötlet már az első pillanatban jónak tűnt, de úgy gondoltam, majd csak akkor kezdek hozzá, ha elértem a kitűzött célt, a 65,5 kilót. Így aztán az időpont egyre inkább tolódik, mert sajnos, valamilyen okból ez nekem nem akar összejönni.

Mai, újabb ötletem: nem várok addig, -25 kilónál már érdemes lenne foglalkoznom vele. Igaz, ez kisebb eredmény, de azért mégis valami, és legalább egy kerek szám.

A 25 kiló mínusz rövid távon elérhetőnek tűnik, nem úgy, mint a 33. Ez új lendületet adott, amire most nagy szükségem van. Ahogy a képen is látszik: hiába a sok év tapasztalata, újra bajban vagyok.

Úgy néz ki, hozzákezdek.  

< >