< >

Áttekintés

Fogyókúra 2009. 11. 04. 84,30 (-13,20 kg)

Szeretem a grafikonokat, sokszor többet mondanak, mint több oldalnyi szöveg.

A fenti (kinagyítható) kép a 2007 májusban kezdődött, véglegesnek szánt fogyásom eddigi története. Jól látszanak rajta az egyes ütemek:  

  1. Az első 12,05 kilót az 1400 kalória/160 gramm diétával fogytam le, 6 hónap alatt. Viszonylag lassan, de azért a havi 2 kg átlag megvolt. Aztán úgy gondoltam, egy időre abbahagyom. Kár volt. 
  2. Ezt követte egy hosszú időszak - kb. 20 hónap - mikor nem sikerült újra ráhangolódnom a fogyásra. Így az addigi eredményből 7,35 kg-t visszahíztam. Itt több egyenes vonal is van a grafikonban: ez nem azt jelenti, hogy ilyen egyenletesen híztam, csak azt, hogy sokkal ritkábban mértem magam, vagy pedig nem volt kedvem felírni, amit a mérlegen láttam.
  3. Többször próbáltam megállítani a visszahízást, de a korábbi étrendem már nem hatott. Ezért kezdtem el idén július elejétől pár hétig gyógyszert szedni. Ezzel sikerült megint fogynom, kicsit gyorsabb ütemben is, mint korábban, kb. havi 3,5 kilót.
  4. Ez pedig a mostani időszak, augusztus közepétől tegnapig. Igaz, hogy elég lassan megy - havi másfél kiló az átlagom - viszont lefelé. De ezt már nem akarom abbahagyni.   
< >