< >

Fordulat?

Fogyókúra 2012. 11. 30. 79,75 (-17,75 kg)

Ez egy fontos nap az életemben, ezért rögzítem, hogy állok most.

Úgy tűnik, mintha az utóbbi két hétben semmit nem fogytam volna, de mégis. Bár nem is emlékszem, hogy sikerült elérnem, de egy hete már megint 81 kiló fölött voltam. Akkor jött az almaecet.

Tulajdonképpen a térdfájásomról meséltem egy barátnőmnek, aki azt ajánlotta: reggel-este éhgyomorra egy evőkanál almaecet + egy kávéskanál méz egy pohár vízben feloldva jót tesz az ízületeknek.

Korábban is hallottam már az almaecetről, a fogyással kapcsolatban, de akkor átsiklottam felette. A térdfájásom viszont sokkal jobban idegesít annál, hogy bármit is kihagyjak, ami esetleg javíthat rajta. Ezért először rákerestem erre az almaecet-méz kombinációra az interneten, és tényleg nagyon sok pozitív dolog van róla. Ezért mindjárt be is szereztem szűretlen bio almaecetet, és szorgalmasan iszom, naponta kétszer. Egy hét alatt lement a hirtelen jött 1,5 kiló. A térdem azért még fáj, de annak nyilván több idő kell.

A másik a „Titok” című könyv, amit szintén olvastam pár éve, de akkor nem foglalkoztam vele. Most megint a kezembe került, és újra elolvastam. Racionális ember vagyok, mérnök, abban hiszek, amit látok, de most úgy érzem, azért lehet benne valami. Például egyből beugrott a következő dolog:

A fogyókúrát 2007-ben azért kezdtem el, mert magasabb volt a vércukorszintem a kelleténél. Reális esélyem volt arra, hogy cukorbeteg leszek, és ettől tényleg beijedtem. Lehet, hogy nem pontosan ezekkel a szavakkal mondtam ki,  de a normális vércukorszint elérése volt a célom. Ezt el is értem, már jó ideje a normális szinten van. Lehet, hogy azért stagnálok már hosszú ideje, mert amit eredetileg kitűztem, már elértem? Nem tudom, de lehet, hogy így van.

Később, 2010 elején újabb célt tűztem ki magamnak: le szeretnék fogyni a végleges súlyomra. Lehet, hogy ez így nem volt elég konkrét, ezért most újra megfogalmazom: egészséges akarok lenni, úgy akarok felkelni minden nap, hogy jól érzem magam, és annyit tudok mozogni, amennyihez csak kedvem van. Mindezt 65 kilósan, lehetőleg egy éven belül. Ez az új cél.

< >