Fogyókúra

Ez a blog egy sokéves történet. Számtalan fogyókúrát követően, közel 8 éve kezdtem el, közelítve a 100 kilóhoz, a cukorbetegség határán.

Három sikeres időszakon és három visszahízáson vagyok túl, és most újra fogyok. Szerencsére fogyásom nem a fogyókúrák egyébként szokásos menetét követi, vagyis ezalatt egyszer sem híztam vissza többre, mint amennyiről elkezdtem. Sőt, most 24 kilóval alacsonyabb a súlyom, mint a legelején. Igaz, hogy nagyon lassan haladok, viszont sem a koplalást, sem a mozgást nem viszem túlzásba.

Számtalan fogyókúrás módszer létezik, korábban ezek közül már rengeteget kipróbáltam. A jo-jó hatás nem maradt el, végül mindig több lett a súlyom, mint ahonnan elkezdtem. Nem véletlenül tartok itt, 10 évente átlag 10 kilóval lettem nehezebb. Azonban most először azt érzem, hogy sikerülni fog. Nem kúraszerűen próbálok lefogyni, hanem tartósan életmódot váltottam. 

Abban is biztos vagyok, hogy jelentősen megnehezíti a fogyásomat a korábbi rengeteg fogyókúrám, az életkorom, illetve az is, hogy már évtizedek óta cipeltem magamon a jelentős túlsúlyt, mert ezek a "nehezítő" tényezők az én esetemben mind fennállnak. Ezért az én fogyókúrám nem egy "fél év alatt leadott 30 kilót" jellegű sikertörténet. Sajnos, nem megy könnyen és nemcsak fogyásból áll, nem tudtam elkerülni a visszahízást vagy jobb esetben a stagnálást.

A "Fogyókúra" oldalon azokat a bejegyzéseket gyűjtöttem össze, amikor éppen minden jól megy és éppen a sikeres fogyókúra időszakában vagyok.    

2015. március


Hosszú hétvége után

Fogyókúra 2011. 11. 02. 83,10 (-14,40 kg)
A hétvége önmagában sem kedvez a fogyókúrának, ha négy napig tart, akkor pedig különösen nem. Tavaly is  éppen ez az időszak volt az, ami megindította 10 hónapig tartó visszahízásomat. Most viszont még alacsonyabb is a súlyom, mint közvetlenül előtte

Téli fogyás?

Fogyókúra 2011. 10. 26. 82,95 (-14,55 kg)
Most már egyértelműen fogyok, viszont jön a tél, nem éppen a legkedvezőbb időszak a fogyókúrára. Miből gondolom, hogy most mégis sikerülhet?


Vége a "nyárnak"

Fogyókúra 2011. 10. 07. 84,30 (-13,20 kg)
A tegnapig tartó csodálatos idő sokat segített. Több kedvem volt a mozgáshoz és sikerült leadnom az augusztus végi utazáson felszedett plusz súlyt is

Előny vagy hátrány a korom?

Fogyókúra 2011. 09. 15. 84,55 (-12,95 kg)

Természetesen a fogyókúra szempontjából - tegnap este ezen gondolkoztam


Slimexpo előzetes

Fogyókúra 2011. 03. 07.
A hétvégi Slimexpo kapcsán ma meghívást kaptam egy bemutatóra. A bemutatót Szoó Judit tartotta, aki maga is túl van egy komoly súlyvesztésen, ő a „Kilófaló” könyvek szerzője. Közel 30 kiló felesleget leadni és főleg az eredményt megtartani - közben 3 gyereket nevelni - nem kis feladat

Ünnepek után

Fogyókúra 2011. 01. 05. 77,40 (-20,10 kg)
Eddig egészen jól haladtam. Egyelőre, a cél érdekében, még bírom. Bár kérdés, hogy meddig

Még mindig 75 felett

Fogyókúra 2010. 08. 06. 75,05 (22,45 kg)
Azt hittem, ma végre sikerül, de mégsem. Pedig nem sok kellett volna hozzá. Április 23-án voltam először 76 kiló alatt, és az azóta elmúlt 3 és fél hónap nem volt elég ahhoz, hogy 75 alá kerüljek

Összesítés

Fogyókúra 2010. 06. 01. 75,80 (-21,70 kg)

Újabb, eléggé eredménytelen hónap telt el. Nem árt megint átnézni, hogy a tavaly júliusi újrakezdés óta mi történt


Remény

Fogyókúra 2010. 05. 04. 76,25 (-21,25 kg)

Sokat vártam a tegnapi ebédtől. Pontosabban a hatásától, mert pillanatnyilag nincs jobb ötletem arra, hogy megállítsam kezdődő visszahízásomat


Sajt nélkül

Fogyókúra 2010. 04. 21. 76,20 (-21,30 kg)

Visszatért fogyókúrám korábbi - alig észrevehető – üteme. Mindegy, nem is azt vártam étrendem változtatásától, hogy gyorsabban fogyjak. A cél az lenne, hogy extrán magas, 7 feletti koleszterin értékemet is alacsonyabb szintre vigyem. Ezen ugyanis a fogyás eddig nem segített

« < 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 > »