Az édesség iránti ellenállhatatlan vágy

Töméntelen édességet megettem életem során. Nálam mindig ez jelentette a legnagyobb problémát. A kényszer, hogy valami édeset kellene ennem, általában ebéd után és este jelentkezett, és képtelen voltam neki ellenállni.

Többnyire mindig volt otthon édesség. Sokszor nem is kellett vennem, a rokonok, barátok, ismerõsök elõszeretettel hoztak ajándékba csokoládét, bonbont, lekvárt, süteményeket. Hoznának a mai napig, de mivel most már nem csak én, de a családból senki nem akar ilyesmit enni, rendszeresen visszautasítottam. Így már majdnem leszoktak róla.

Tapasztalatom szerint nálam egyetlen mód van arra, hogy megszüntessem az édesség utáni vágyat: nem szabad cukrot enni, akkor elmúlik. Mostanában szinte egyáltalán nem is eszem: egy fél mokkáskanállal a napi egyszeri kávémba, hogy ne legyen teljesen keserû, péntekenként néha a menüben édes tészta, a születés- és névnapokon pedig töredéke annak, mint korábban. Leszoktam a diétás édességekrõl is. Gyümölcsöt és néha szõlõt persze eszem, idõnként egy-egy kis kanál mézet is, de sokkal kevesebbet, mint régebben. 

Karácsony elõtt különösen aktuális ez a téma. Nehéz idõszak jön. Nem vitás, csokoládét, szaloncukrot, süteményt enni örömet okoz. De naponta szembesülni folyamatosan csökkenõ súlyommal - legalább ekkora öröm. Ha nem nagyobb. 

Frissítés 2015. március 16-án:

Hihetetlen, de már 5,5 éve írtam ezt a bejegyzést. Annyi a változás, hogy azóta divatba jött a teljesen egészségesnek mondott nyírfacukor és fõleg az eritrit, így ezekkel tudok édesíteni, illetve paleo süteményeket is készítek. Úgy tûnik, büntetlenül.