Tartós fogyásom titka

A fogyókúrás étrend sok mindenben korlátoz, sokszor, sok dologról le kell mondanom, évek óta folyamatosan foglalkoznom kell azzal, hogy mit ehetek és mit nem. Õszintén megmondom, nagyon unom már, mégsem adom fel. Meg sem fordul a fejemben, hogy elég volt, ennyi volt, vége, holnaptól nem érdekel, mennyi lesz a súlyom. 

Vajon minek köszönhetõ leginkább, hogy képes vagyok ilyen hosszú távon is kitartani, még a mostanihoz hasonló, teljesen eredménytelen idõszakokban is? Mert nem volt ez mindig így, sõt. Mi lehet a tartós fogyásom titka? Sokat gondolkodtam ezen.

Elsõre olyanok jutottak eszembe, hogy mivel nem koplalok, az étrendem tulajdonképpen kibírható. Vagy az, hogy kitartó és türelmes vagyok, viszonylag rendszeres az életmódom, idõt és pénzt áldozok a fogyásra, mozgok is, amennyi tõlem telik. Persze, ezek mind fontosak, de mégsem hiszem, hogy elsõsorban miattuk tartanék itt.

Legfontosabb a motivációm volt.

Fogyókúrázni nem kellemes dolog, nagyon nyomós ok kell: miért is akarok egyáltalán lefogyni, mi a célom vele? Ez az ok lehet például az elõnyösebb külsõ, biztosan van, akinél ez be is válik. Évtizedeken keresztül én is mindig emiatt próbálkoztam a fogyással, de az eredmény igazolta, hogy nekem ez önmagában nem jön be: a számtalan fogyókúra ellenére tízévente átlagban plusz tíz kilóval lettem nehezebb.

Az áttörést, már a 100 kiló közelében, 2007 tavaszán a háziorvosom egy mondata hozta meg (azóta is hálás vagyok neki): a leleteim alapján csökkent glükóztoleranciám van, ami már a cukorbetegséget megelõzõ állapot. Nem igazán tudtam, pontosan mirõl is van szó, csak egy dologban voltam egészen biztos: nagyon nem akartam cukorbeteg lenni, és azóta sem akarok. Megrémültem attól, amit ez jelent: visszafordíthatatlan állapot, állandó gyógyszerszedés, túlzott kötöttség, folyamatos leépülés. Így lett a fogyásom motivációja az, hogy egészséges maradjak, és ez hajt nyolcadik éve folyamatosan elõre. Ez lehet az oka, hogy ezalatt nem nyolc kilóval lettem több, mint ami az elõzmények alapján várható lett volna, hanem közel 24 kilóval kevesebb.

Kezdetben még nem volt különösebb stratégiám sem, mindössze egy pár esetben már sikerrel kipróbált diétám, ami leginkább az inzulinrezisztencia étrendhez hasonlít, és amit úgy-ahogy be is tudtam tartani. Nekifogtam az elõbb leírt okok miatt, fogalmam sem volt, meddig fogom csinálni. Fogytam-híztam többször is, de mivel nagyon erõs volt bennem a törekvés, hogy egészséges maradjak, mindig sikerült újrakezdenem, és ha lassan is, de haladtam lefelé.

Az elején még nem, csak jóval késõbb tudatosult bennem: itt már rég nem fogyókúráról van szó. Nincs olyan, hogy diétázom pár hétig, hónapig, aztán folytatom a megszokott életemet. El tudtam fogadni, hogy az én megszokott életem ezentúl egy állandó, diétázó életmód lesz, és ezt szakíthatják meg esetleg kisebb kilengések, mint utazás, vendégség, stb. Soha, egy pillanatig sem gondoltam, hogy abba lehetne hagynom.

Ha te is eredménytelenül küzdesz évek óta, érdemes lehet kipróbálnod: vajon nálad beválik-e? Lehet persze, hogy még fiatal vagy, és a plusz kilók ellenére is egészségesnek érzed magad. Így nyilván nem motivál eléggé, hogy csak azért fogyj le, hogy egészséges maradj. Egy ötlet, ami segíthet: ismerkedj meg közelebbrõl a magyar egészségüggyel!

1. Vizsgáltasd ki magad. Ha ehhez elég sokfajta vizsgálatra kell elmenned, akkor közben jó pár dologgal szembesülhetsz:

• Rájössz, hogy ez milyen sok idõdet elveszi.
• Megismered a várólista fogalmát. Lehetnek olyan vizsgálatok, amire heteket, hónapot kell várnod. Nemcsak neked, aki megelõzésként csináltatsz ilyen vizsgálatot, hanem annak is, aki már valóban beteg. Akár meg is halhat valaki, mire sorra kerül.
• A várótermekben nagyobb az idõsek, betegek aránya, mint máshol. Figyeld meg a tartásukat, mozgásukat, arckifejezésüket, a bõrük színét, egyáltalán, hogyan néznek ki.
• Figyeld meg sok orvos fásultságát, kiégettségét, életkorát.
• Végül az sem zárható ki, hogy találnak nálad valamit, amitõl megijedsz. Hasonlóan, ahogy én is.

2. Ha már megsokalltad a várakozást, próbáld ki, menj el magánorvoshoz is:

• Rájössz, ez milyen horribilis pénzedbe kerül
  
• Többnyire egészen másképp állnak hozzád, ez tény, érdeklõdést mutatnak a problémád iránt, csak veled foglalkoznak, amíg ott vagy. De van olyan is, akinél egyáltalán nem érzed, hogy figyelne rád, vagy a megbeszélt idõpont ellenére órákat kell várni rá.
• Szükséged lehet olyan vizsgálatra is (például az inzulinszint vizsgálat), amit az OEP nem finanszíroz. Így a magánlabor is egy csomó pénzedbe kerülhet.

3. Ha van kórházban fekvõ rokonod, ismerõsöd, látogasd meg minél gyakrabban:

• Vedd észre, mennyire kiszolgáltatott helyzetben van,
  
• milyen az egyes kórházak állapota,
  
• láthatod a kimerült, elcsigázott ápolókat
  
• a kezdeti bizalom és várakozás után tudatosul benned: az orvosok sem mindenhatóak, sokszor csak a tüneteket képesek enyhíteni, de a kiváltó okot nem tudják megszüntetni.

Sajnos, az utóbbi három évben a fenti lista valamennyi pontját végig kellett élnem, ami csak még jobban megerõsített: jó az irány, ami felé haladok, mindenáron egészségesnek kell maradnom. Már annyira persze, amennyire ez még lehetséges, mert több évtizednyi túlsúly hatása nem múlik el nyom nélkül.

Számomra már nincs visszaút. Nem hízhatok vissza.