Milyen kövér kisfiúnak lenni?

Ezt természetesen nem magamra értem, így az információ nem elsõ kézbõl származik - a kisfiam nem volt hajlandó megírni ezt a blog bejegyzést.

Igaz, régen volt már, mikor õ még kövér volt - 6 és 13 éves kora között – és ma már 18. Én azonban még nagyon jól emlékszem erre az idõszakra. Valószínû, egy trauma okozhatta, mikor 6 éves korában az addig teljesen normális alkatú gyerek szinte hetek alatt meghízott, és ez a késõbbiekben csak fokozódott.

Mai napig õ jut az eszembe, valahányszor látok az utcán egy tüsihajú, aranyos duci kisfiút – és valljuk be, ez elég gyakran elõfordul. Mindig arra gondolok, le lehetne fogyasztani, és mennyivel boldogabb élete lenne.

Mert hát nem volt ez egy kellemes idõszak. A gyerekek õszinték, és bizony sokat csúfolták. Az iskolában is, és emlékszem, mikor különféle sportokkal próbálkoztunk, milyen lesajnáló pillantásokkal fogadták. Mert persze, volt sok próbálkozásunk. A focisuli pl. kifejezetten tetszett neki, de mivel nem volt túl ügyes, egy év után végképp kiutálták. A sízés viszont nagyon jól ment, és víváshoz is nagy kedve volt, járt is évekig, de ezektõl meg valahogy nem fogyott. Emlékszem, mikor már majdnem a legnagyobb méretû vívónadrágot vettük meg neki, arra gondoltam, mi lesz, ha ezt is kihízza, és még mindig vívni akar?

Még mindig ott vannak a szekrényében XXL-es polók, amik most meg túl nagyok rá. A nadrágokból is nagy méreteket kellett venni, és felhajtani 30 cm-t a szárából. A kiskamaszoknál már a lányok is szóba jönnének – hát ott sem járt túl sok szerencsével.

Így aztán nem csoda, hogy mikor 2003-ban felvetõdött, hogy a családból többen diétázni fogunk (ezzel a diétával, amirõl most a blogban írok), magától jelentkezett, hogy õ is csinálni szeretné. Senki nem kényszerítette - ez szerintem fontos. Közben elkezdett hetente több alkalommal járni kosarazni – gondolom, ez is közrejátszott abban, hogy 90 kg-ról cca. fél év alatt 69-re fogyott. Össze nem lehet hasonlítani, mennyire megváltozott ettõl az élete. Átmenetileg még a tanuláshoz is megjött a kedve.

Kiráz a hideg, ha arra gondolok, hogy most akár már 120 kg is lehetne. Néha elõkerülnek a régi fényképek… Van pl. egy megrázó képünk, amin rajta vagyunk mind a ketten. Jó poén lenne egy „Ilyen volt – ilyen lett” cikkhez. Sajnos, erre még várni kell, én még mindig az „Ilyen volt” állapotnál tartok…

Frissítés: 2012.01.23.:

Ma tettem fel a képet, és még eszembe jutott pár dolog.

Tavaly Kapolcson jártunk, és elõtte, az egyik közeli faluban megálltunk egy kirakodóvásár-szerû rendezvénynél. Mikor kiszálltunk, láttam, hogy van ott egy nagy ugrálóasztal, és egy igazán dagi kisfiú ugrál rajta.

Végignéztünk mindent, és utána, mikor  visszamentünk a kocsihoz, láttam, hogy a gyerek még mindig önfeledten ugrál. Több, mint félórája. Biztos vagyok benne, hogy sok gyereknek, legyen akármennyire kövér, megvan az igénye a mozgásra. Csak meg kellene találnunk számukra azt, amit élvezettel csinálhatnak.

A kisfiam egyébként azóta sem hízott vissza. Persze, nõtt a súlya, de 20 centivel közben magasabb is lett. Idõnként azért feljönnek rá plusz kilók, de meg tud velük küzdeni. Az egyik legnagyobb sikerem az életben, hogy le tudtam fogyasztani.