Legalább valami jó is történt
A fogyókúra szempontjából nem volt túl sikeres ez a hét. Érdekes, hogy az évvégi 1,35 kiló pluszt 5 nap alatt sikerült leadnom, most viszont hiába próbálkoztam, a múlt hét végén felszedett 90 dekából mindössze 50 ment le. Ezen a hétvégén pedig két születésnapi meghívás előtt állok, de szerencsére mind a kettő ebéd, nem vacsora.
Viszont van pár vitathatatlan előnye annak, ha az ember mérnök.
Volt bennem egy adag stressz, mielőtt a héten elmentem a háziorvosomhoz. Úgy akartam abbahagyni a koleszterincsökkentő gyógyszert, hogy ő is beleegyezik. Az volt célom, hogy meggyőzzem: a súlyom leadása önmagában is éppen elég megpróbáltatás, anélkül, hogy ezt még gyógyszer mellékhatások is nehezítenék.
Nekem teljesen magától értetődő volt, hogy ehhez készítsek egy táblázatot az eddig tapasztalt mellékhatásokról, illetve egy fogyási grafikont egészen 2007 májustól, amin bejelöltem a különféle szakaszokat, rész- és teljes eredményeket, visszaeséseket. Ez volt szerintem a legjobb módja, hogy megmutassam, tényleg komolyan gondolom. Neki is ez lehetett a véleménye, mert magától mondta, hogy hagyjam abba a gyógyszert. Így a héten már lényegesen jobban érzem magam.