Mi az, amit soha ne mondj?

Praktikus lenne, ha sok éve óta tartó túlsúly problémánkat pár hetes vagy hónapos kúrával le lehetne tudni, és utána már különösebben nem kellene figyelni arra, hogy mit eszünk. Lehet, hogy van, akinek ez sikerül is. Sajnos megtapasztaltam, hogy nekem ez nem megy.

A 100 kiló közelében én sem úgy indultam neki, hogy egy életre szólóan életmódot váltok, eleinte ugyanúgy fogyókúrában gondolkodtam, mint korábban már számtalanszor. Az elsõ félévet valóban fel is lehetett fogni kúrának: fél év, kalóriaszámlálás, 12 kiló mínusz. Mikor eljutottam ide, lazítottam, már sem kedvem, és akkor éppen idõm sem volt, hogy állandóan ezzel foglalkozzak. Szinte azonnal, gyors ütemben elindultak vissza a kilók. Nem lepõdtem meg különösebben, elõtte is mindig ez történt, és szinte mindig magasabb súlyt értem el, mint amirõl indultam.

Két választásom volt.

Az egyik, hogy feladom és azt mondom, hogy eleget próbálkoztam már, ez volt az utolsó, nem érdekel, elfogadom magam olyannak, amilyen vagyok. Sokan mondják, hogy õk kövéren is teljesen jól érzik magukat. Nekem is volt korábban jó pár ilyen idõszakom, mikor éveken keresztül egyáltalán nem foglalkoztatott a súlyom.

Ennél a döntésnél viszont segítségemre jött az életkorom. Akkor még nyilván jóval fiatalabb voltam, mint most, de már akkor is volt jó pár mozgásszervi problémám, és lehet, hogy más is, amirõl nem is tudtam. Megtapasztalhattam, hogy bár az a 12 kiló, amit elsõ körben leadtam, nem sok, de mégis milyen sokat számít. Sokkal könnyebben mozogtam, jobb lett a közérzetem, minden szempontból jobban éreztem magam. Nem akartam ezt az érzést elveszíteni.

Így aztán a másik lehetõség mellett döntöttem, be kellett rendezkedtem egy tartós életmódváltásra. Már nem volt kedvem számolni a kalóriákat. Egyszerûbb lett volna, ha például meg tudom oldani, hogy egyáltalán nem, vagy alig eszem szénhidrátot. Az hatásos lett volna, de nem ment, valószínû, hogy már akkor is inzulinrezisztenciám volt. Így aztán próbálkozom sok éve, sok mindennel, fogyások és még több stagnálás közepette, errõl szól a blog. Egy biztos, 15. éve nem adom fel, napi szinten gondolok arra, mi is a cél. 

Szóval, szerintem egy dolgot soha ne mondj, 50 felett már egészen biztosan ne: azt, hogy ez lesz az utolsó fogyókúrám, ha ez sem sikerül, nem érdekel, nem foglalkozom vele tovább. Gondolj bele, hogy mivel jár, ha az a 30-40 kiló plusz, amit magadon cipelsz, kikezdi az egészségedet. Mert egy idõ után kikezdi, saját tapasztalat. Nehezedre esik a mozgás, a fizikai munka, házimunka, kimaradsz egy csomó programból, lehetõségbõl, utazásokból, és ha megbetegszel, azzal plusz terhet raksz a családodra is.

Úgy gondolom, fiatalon se mondd, hogy nem érdekel. Akkor még nem is annyira az egészséged miatt, hanem azért a sikerélményért, önbizalomért, amit a jobb külsõd miatt érzel majd. Egész máshogy alakult volna az életem, ha így álltam volna hozzá.

Kérdés, hogyan oldd meg az életmódváltást, fõleg ha nõ vagy, és te fõzöl a családra. Sok éven át nem lehet magunknak külön fõzni, és a családunktól megvonni sem, amit szeretnek. Számolni kell azzal, hogy nem lesznek partnerek, pár hétig talán, de éveken keresztül biztosan nem. Én az alapanyagok cseréjével próbálkoztam, de azt is csak nagyon fokozatosan. A cukrot például már rég sikerült teljesen kivonnom a forgalomból, eritritet használok, és abból is jóval kisebb mennyiséget, mint a cukorból. Az sem mûködik, hogy megsütöd nekik a süteményt, te pedig csak nézed. Ha hosszútávon gondolkodsz, máris kisebb probléma, ha becsúszik egy-egy süti, mert tudod, hogy másnap folytatod tovább, mintha mi sem történt volna. Célszerûbb, ha az estével vigyázol, és inkább elteszed délre, amit egyébként nem szabadna enned, akkor szerintem kevésbé árt.

Elõfordul, hogy hetekig, hónapokig, sõt évekig nincs eredmény, de mivel nincsenek határidõk sem, így nem érzed akkora kudarcnak, ha leállsz a fogyással. Mint ahogy én sem érzem annak, pedig már évek óta áll a súlyom. Azt viszont nagyon bánom, hogy nem sokkal korábban kezdtem hozzá.

Egy dologra kell csak figyelned, de arra minden erõddel, hogy legalább stagnálni tudj. A visszahízásnál még ez is összehasonlíthatatlanul jobb.