Mozgás - vagy inkább mozgáshiány...

A mozgás sajnos, soha nem volt különösebben része az életemnek, a rendszeres sport semmiképp. Az iskolai tornaórák az egyetem alatt végleg abbamaradtak, és utána sokéves szünet kezdõdött.

 

Mikor divatba jött az aerobic, gondoltam, kipróbálom, de hamar rá kellett jönnöm, hogy ez nem kifejezetten azoknak való, akiken jelentõs túlsúly van. Így aztán maradt a kiscsoportos kondicionáló torna. Igaz, hogy csak hetente egyszer, de az legalább rendszeresen, éveken keresztül. Bevallom, nem sok örömet találtam benne, sokszor már akkor untam az egészet, amikor elkezdõdött. A néhány fõs csoportban viszont jókat lehetett beszélgetni.

 

A férjem persze nem adta fel, több dologra is próbált rávenni. Ilyen volt például a sízés. Kezdetben Szlovákiába járt. Chopokon minden különösebb tanfolyam nélkül felvitt a felvonón egy pályára. Akkor volt a lábamon elõször síléc. Reggel 9-kor elindultam lefelé, és 3-ra értem le. Egyébként 10 perces út lett volna. Késõbb pár alkalommal Ausztriába is vele mentem. 2000 m felett meredek, jeges pályák. Megálltam egy-egy ilyen szakasz tetején, és azon gondolkoztam, hogy tudnám megoldani, hogy élve lejussak? De már ennek is legalább 10 éve, akkor voltam utoljára. Ekkora síruha talán nincs is...

 

Mikor a férjem már feladta, következett a lányom. Fitness edzõ akar lenni, így õ a konditeremre próbált mindenképpen rávenni. Talán egy hónapig bírtam, de ezt sem nekem találták ki.

 

Most, hogy már egy ideje a tornát is abbahagytam, nagyon érzem a hiányát. Bár kevésnek tûnt a heti egy alkalom, mégis sokat jelentett. Szeptemberig még haladékot adtam magamnak, utána bele kell fognom valamibe.