< >

Étrend reform

Étrend 2010 2010. 03. 24. 78,75 (-18,75 kg)

A héten felmerült bennem, hogy újra valami változásra lenne szükség. Bár erre a súlyom márciusi abszolút stagnálása is éppen elég ok lenne, de mégsem emiatt gondoltam rá. Arra, hogy hetekig nem fogyok, már korábban is volt példa, elég ha átnézem tavaly júliustól fogyásom alakulását:

2009 július

-3,81
2009 augusztus-2,39
2009 szeptember+ 0,065
2009 október-2,315
2009 november-1,885
2009 december-1,005
2010 január-1,11
2010 február-1,225
2010 március (eddig) -0,375

Látszik, hogy például tavaly szeptemberben sem haladtam semmit, de utána megint beindult.

Az ok, ami miatt a változtatásra gondoltam, elsősorban az, hogy közel 19 kilós fogyásom sem tudta számottevően lecsökkenteni hosszú évek óta magas koleszterin és CRP értékeimet, illetve egy ideje a pulzusszámom is magas (90 körüli), a vérnyomásom egyik összetevője pedig a sokáig stabil 120-ról 130-ra emelkedett.

Arra gondoltam, nem próbálkozom tovább csak önerőből, és tegnap elmentem egy természetgyógyász orvoshoz. Úgy néz ki, talált magyarázatot a tünetekre, így most az általa javasolt gyógyszerek, étrendkiegészítők beszerzésével foglalkozom.

Az étrendemen mindenesetre szigorítani kell. Szerencsére nem túl sokat, de jó pár dologról le kell mondanom. Élesztő nélküli kenyeret már vettem, megpirítva semmi gond nincs vele. Viszont hiányozni fog az aszalt gyümölcs, a sajtok, a tízóraihoz, uzsonnához a részben fehér lisztből készülő, élesztőt tartalmazó pogácsa, stangli, és főleg azt nem tudom még, az ebédet hogyan fogom megoldani.

Barátkozom a helyzettel.      

< >