Kezdődhet az idei fogyás
Az idén mindössze 3 hétköznap rendszeres életmódja kellett hozzá, hogy elérjem a karácsony előtti súlyomat, sőt, még kicsit túl is teljesítettem. Nem okozott különösebb nehézséget, úgy gondolom azért, mert már előtte is fogyásban voltam. Ez persze csak a saját, tapasztalatokon alapuló véleményem, nincs rá semmi bizonyíték.
Mostantól nehezebb időszak jön. Az első részfeladat az lesz, hogy elérjem a 2010. októberi, 75 kiló alatti súlyomat. Bár ez elsőre nem tűnik lehetetlennek - mindössze 4 kilóról van szó – több mint két év alatt mégsem sikerült. Ma már lényegesen többet mozgok, talán így összejön.Tavaly januárban írtam egy jó kis összefoglalót, most is csak ugyanezt tudnám elmondani »