Fogyókúra

Ez a blog egy sokéves történet. Számtalan fogyókúrát követően, közel 8 éve kezdtem el, közelítve a 100 kilóhoz, a cukorbetegség határán.

Három sikeres időszakon és három visszahízáson vagyok túl, és most újra fogyok. Szerencsére fogyásom nem a fogyókúrák egyébként szokásos menetét követi, vagyis ezalatt egyszer sem híztam vissza többre, mint amennyiről elkezdtem. Sőt, most 24 kilóval alacsonyabb a súlyom, mint a legelején. Igaz, hogy nagyon lassan haladok, viszont sem a koplalást, sem a mozgást nem viszem túlzásba.

Számtalan fogyókúrás módszer létezik, korábban ezek közül már rengeteget kipróbáltam. A jo-jó hatás nem maradt el, végül mindig több lett a súlyom, mint ahonnan elkezdtem. Nem véletlenül tartok itt, 10 évente átlag 10 kilóval lettem nehezebb. Azonban most először azt érzem, hogy sikerülni fog. Nem kúraszerűen próbálok lefogyni, hanem tartósan életmódot váltottam. 

Abban is biztos vagyok, hogy jelentősen megnehezíti a fogyásomat a korábbi rengeteg fogyókúrám, az életkorom, illetve az is, hogy már évtizedek óta cipeltem magamon a jelentős túlsúlyt, mert ezek a "nehezítő" tényezők az én esetemben mind fennállnak. Ezért az én fogyókúrám nem egy "fél év alatt leadott 30 kilót" jellegű sikertörténet. Sajnos, nem megy könnyen és nemcsak fogyásból áll, nem tudtam elkerülni a visszahízást vagy jobb esetben a stagnálást.

A "Fogyókúra" oldalon azokat a bejegyzéseket gyűjtöttem össze, amikor éppen minden jól megy és éppen a sikeres fogyókúra időszakában vagyok.    

2015. március


Nincs sok időm főzni

Fogyókúra 2007. 05. 24. 95,15 (-2,35 kg)

Nem ettem túl változatosan az elmúlt napokban. Emlékszem, pár évvel ezelőtt, mikor az egész család fogyókúrázott, mennyivel nehezebb volt


Zöldbabos csirke

Fogyókúra 2007. 05. 18. 96,75 (-0,75 kg)

Tegnap kimértem az étkezések nagy részét, így valami eredmény már mutatkozott



MA VÉGRE ELKEZDEM

Fogyókúra 2007. 05. 17. 97,10 (-0,40 kg)

Tegnap előkerestem végre mindent, ami a kezdéshez kell


Elég rosszul hangzik...

Fogyókúra 2007. 05. 12. 97,5 kg - BMI 37,15
főleg, ha ehhez valaki csak 162 cm, és már túl van legalább 20 fogyókúrán. A mai eszemmel már biztosan nem kezdenék bele
« < 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 > »