Fogyókúra

Ez a blog egy sokéves történet. Számtalan fogyókúrát követően, közel 8 éve kezdtem el, közelítve a 100 kilóhoz, a cukorbetegség határán.

Három sikeres időszakon és három visszahízáson vagyok túl, és most újra fogyok. Szerencsére fogyásom nem a fogyókúrák egyébként szokásos menetét követi, vagyis ezalatt egyszer sem híztam vissza többre, mint amennyiről elkezdtem. Sőt, most 24 kilóval alacsonyabb a súlyom, mint a legelején. Igaz, hogy nagyon lassan haladok, viszont sem a koplalást, sem a mozgást nem viszem túlzásba.

Számtalan fogyókúrás módszer létezik, korábban ezek közül már rengeteget kipróbáltam. A jo-jó hatás nem maradt el, végül mindig több lett a súlyom, mint ahonnan elkezdtem. Nem véletlenül tartok itt, 10 évente átlag 10 kilóval lettem nehezebb. Azonban most először azt érzem, hogy sikerülni fog. Nem kúraszerűen próbálok lefogyni, hanem tartósan életmódot váltottam. 

Abban is biztos vagyok, hogy jelentősen megnehezíti a fogyásomat a korábbi rengeteg fogyókúrám, az életkorom, illetve az is, hogy már évtizedek óta cipeltem magamon a jelentős túlsúlyt, mert ezek a "nehezítő" tényezők az én esetemben mind fennállnak. Ezért az én fogyókúrám nem egy "fél év alatt leadott 30 kilót" jellegű sikertörténet. Sajnos, nem megy könnyen és nemcsak fogyásból áll, nem tudtam elkerülni a visszahízást vagy jobb esetben a stagnálást.

A "Fogyókúra" oldalon azokat a bejegyzéseket gyűjtöttem össze, amikor éppen minden jól megy és éppen a sikeres fogyókúra időszakában vagyok.    

2015. március


3 órás fogyókúra - Cruise diéta

Fogyókúra 2009. 09. 19. 86,80 (-10,70 kg)

Rendszeresen keresgélek az interneten, hátha találok valamit, amivel  hatékonyabbá tehetném a diétámat. Így találtam rá véletlenül a 3 órás fogyókúrára


Túl egy eredménytelen hónapon

Fogyókúra 2009. 09. 12. 87,45 (-10,05 kg)

Az elmúlt másfél hét nem sokat ért, így egy egész hónap eredményét sikerült lerontania



Mitől más ez, mint korábban?

Fogyókúra 2009. 09. 06. 86,80 (-10,70 kg)

Tegnap sikerült betartanom mindent, így legalább megint jó irányba haladok


Mi lesz a "dinnye-korszak" után?

Fogyókúra 2009. 08. 31. 86,60 (-10,90 kg)

Még pár hét, és nem lesz görögdinnye. El kell kezdenem azon gondolkodni, mi lesz ezután. Egy ideje már semmit nem használ, ha este a megszokott módon eszem, csak akkor fogyok, ha a vacsorám gyümölcs, leginkább görögdinnye


Most az is eredmény, hogy nincs változás

Fogyókúra 2009. 08. 29. 86,85 (-10,65 kg)

Látszólag nem történt semmi, a két nappal ezelőtti súlyom változatlan. Tegnap persze még nem ez volt a helyzet. 20 éves lett a kisfiam, és a 20 fős születésnapi vendégség megtette a hatását


Ha lassan is, de lefelé...

Fogyókúra 2009. 08. 20. 87,10 (-10,40 kg)

8 napja hagytam abba a gyógyszert. Szerencsére változatlanul nincs túl nagy étvágyam, tudom tartani, hogy vacsorára alig eszem valamit


Citromos víz

Fogyókúra 2009. 08. 15. 87,25 (-10,25 kg)

Csupa jót olvastam az interneten a citromos vízről. Először úgy próbálkoztam vele, hogy a citrom levét előre beleöntöttem egy üveg ásványvízbe, de így nem volt túl sok kedvem hozzá, abbahagytam


Ezt is kipróbáltam

Fogyókúra 2009. 08. 13. 87,90 (-9,60 kg)

Tegnap abbahagytam a gyógyszert. Az első napokat kivéve nem éreztem különösebb mellékhatást, tegnap viszont több órán keresztül erős szívdobogást okozott. Elég ijesztő érzés


Az idei első "Mintha fogytál volna"

Fogyókúra 2009. 08. 07. 88,60 (-8,90 kg)

Amit ebben az évben fogytam (-4,20 kg), az még olyan kevés, hogy szinte alig vehető észre


Újabb egy napos út

Fogyókúra 2009. 08. 06. 89,05 (-8,45 kg)

A gyógyszer önmagában kevés. Abban segít, hogy napközben betartsam a diétát és este csak zöldséget vagy gyümölcsöt egyek. Ami még ezen kívül kell, a víz és a mozgás

« < 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 > »